Hevesi Vasutak

Hevesi Vasutak

Múlt és jelen

2024. február 23. - Hevesi Hedvig

Kál-Kápolna 2024

multesjelen.jpg

Nyílt levél Lázár János miniszter úrnak

Magyarország versenyképessége, és klíma céljai bánják, ha nem kezdődik el minél hamarabb a Hatvan-Szerencs vasútvonal felújítása.
Tisztelt miniszter úr!
Nekünk, Heves Vármegyében élőknek a 80-as, Budapest-Miskolc vasútvonal természetesen elsősorban egy fontos, hasznos és kedves kötöttpályás távolsági közösségi közlekedési eszköz, amely - minden jogos építő és túlzó rossz szándékú - kritika ellenére egy, az elmúlt évtizedben sokat fejlődött vasútvonal. 
Nyilván nekünk érzelmi kérdés is ez a vonal, a meseszép hevesi tájakkal, a vonalat keresztező folyókkal, patakokkal, a Mátrával, a Bükkel, amely hegyeink csodálatos látványát minden magyarnak receptre kellene felírni. 
kal-kapolna.jpg
Sokat szidjuk a nem mindig pontos Agria és Mátra interrégió járatokat, meg az intercity-ket, de közben azért magunkban elismerjük: az óránkénti ütemes menetrend, a korszerű vonatok, a fejedelmi kényelmű intercity-k, elképesztő fejlődést jelentenek az egy-két évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest.
 Amikor például ahhoz, hogy Budapestről Egerbe két-három óránként eljussunk, Füzesabonyban át kellett szállni....
terkep1.jpg
A 80.-as vasútvonal azonban - mint azt Ön is jól tudja - Magyarországnak nem csak ezt jelenti. 
Ez a vasútvonal ugyanis másik, Európában ismertebb nevén, az 5. számú Páneurópai Vasúti Folyosó (Velence – Trieszt/Koper – Ljubljana – Maribor – Budapest – Ungvár – Lviv – Kijev)  fontos része.
Fontos és elhanyagolt része.
Miniszter úr nálunk talán még jobban és pontosabban tudja: ahhoz, hogy ez a vonal betölthesse rendkívül fontos logisztikai, klímapolitikai - és a mai háborús viszonyok között nyugodtan hozzátehetjük - biztonságpolitikai szerepét, van néhány olyan kritérium, amelynek meg kell felelnie. 
 Csak a teljesség igénye nélkül: 225 Kn tengelyterhelésre alkalmas sínhálózat, valamint 140-160 km/h legnagyobb megengedett sebesség elérése.
terkep2.jpg
Valamint ennek minimális előfeltételei: az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer teljes körű bevezetése, a szintbeli közúti kereszteződések megszüntetése, a vasúti peronok vágánykeresztezés nélküli elérése, vagyis a vasútállomásokon az aluljárók kiépítése. 
Természetesen, nekünk, itt Heves Vármegyében vonattal közlekedőknek, akik nem a Baltikumból, Ukrajnából és Oroszországból (valamint Kínából) szeretnénk ezen a vonalon több százmillió tonna árut környezettudatosan, gyorsan és biztonságosan elszállítani, csak mondjuk Kál-Kápolna állomásról eljutni a Keletibe és megnézni egy magyar válogatott mecsett a Puskás Arénába, majd haza jutni, vannak még más szempontjaink is: őrzött P plusz R parkolók, bekamerázott, felújított utasvárók, korszerű informatikai tájékoztató rendszerek. 
Ilyesmiket szeretnénk.
img_8807.PNG
De azt kell mondjuk: jelen állás szerint a Magyarország 5 legnépszerűbb, legnagyobb utasszámú Budapest-Miskolc vonal jövője szempontjából, még az évi sok millió utas kényelmi szempontjainál is százszor fontosabb: sikerül-e záros határidőn belül megfelelnünk a Páneurópai Vasúti Folyosók fent már felsorolt kritériumainak. 
Sikerül-e "idecsábítani" a környezettudatos " sínen gördülő" nemzetközi áruszállítás Ázsia és Európa, a Baltikum és a Földközi tenger térsége között. 
Sikerül-e ezáltal elérnünk, hogy Hatvan, korszerű regionális csomópontként (akár egy RoLa átrakóként) újra a magyar vasút egykor dicső napokat látott központja lehessen. 
Sikerül-e elérnünk, hogy Füzesabony csodaszép vasútállomásával és remek fekvésével, akár a mostanában újrainduló vasúti postai kiscsomag szállítás fellegvára, korszerű regionális csomópont - és a vasútbarátok mekkája lehessen. 
img_8806.PNG
Tisztelt miniszter úr!
Önt a közvélemény - és mi magunk is - egy tettrekész, karakán embernek ismerte meg, aki nem fél őszintén beszélni kényes ügyekről, és - ha kell - akár részérdeket sértve, határozott lépéseket tenni. 
Itt és most, pont erre kérjük!
Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország jövője, versenyképessége, klímacéljai szempontjából, "élet-halál" kérdése a 80-as vonal Hatvan és Mezőzombor közötti (beleérte Hatvan, Vámosgyörk, Kál-Kápolna, Füzesabony, Mezőkövesd, Nyékládháza, Miskolc Rendező, Szerencs, Mezőzombor állomások)  teljes vonalszakasz felújítása, teherszállítás szempontjából versenyképessé tétele. Ennek érdekében félre kell tenni minden politikai és presztízs szempontot, a közúti áruszállító lobbi megtévesztő érveit, az ellenzék bármifajta esetleges akadékoskodását, vagy bármilyen más provinciális rész érdek figyelembe vételét. 
Ráadásul gyilkos versenyt futunk az idővel.
A modern európai vasúti logisztikában ugyanis azt látjuk, hogy amennyiben az iparág nagy szereplői reménytelenül elhúzódónak ítélnek egy számukra fontos vasúti közlekedési útvonal korszerűsítését, egy idő után simán fogják magukat, és "kilogisztikáznak" egy másik, alternatív, a leromlott vasúti infrastruktúrájú szakaszt, térséget vagy akár országot kikerülő útvonalat. 
Biztosak vagyunk abban, hogy azt a szégyent egyetlen magyar, és nyilvánvalóan Ön, a magyar vasút jövőjéért felelős politikusként sem szeretné megérni, hogy "elfogyjon a türelem"  és lemondjanak a piaci szereplők az 5-ös Páneurópai Vasúti Folyosó magyar szakaszáról. Azt a szégyent elérve, hogy Szlovákia, vagy akár Lengyelország irányába keressenek esetleg hosszabb, de mégis gyorsabb vasúti útvonalat sok milliárd tonna áru környezettudatos szállítására Európai és Ázsia között.
Ha ez mégis megtörténne, az nem csak a magyar közlekedéspolitika, de az egész Keleti és Déli Nyitás politikájának szörnyű, nagyon nem kívánatos kudarcát is jelentené. 

Miért nem vonatoznak a politikusok Heves Vármegyében? (Tisztelet a kivételeknek, akiket itt és most bemutatunk)

Szomorú és tanulságos, hogy a klímavédelem korában, amikor mindenki a környezet védelméről beszél, és szinten kivétel nélkül az összes politikus igyekszik - több kevesebb sikerrel és hitelességgel -  környezettudatos polgárként mutatkozni, Heves Vármegye közszereplői közül, tapasztalataink szerint  nagyon kevesen mutatnak jó példát és használják a vasutat.
 Különösen az Egert Füzesabonnyal, Hatvannal, Gödöllővel és Budapesttel, kora reggeltől késő estig, a hét minden napján, óránkénti ütemes menetrenddel, korszerű, kényelmes szerelvényekkel közlekedő Agria InterRégio használatára, pontosabban nem használatára, gondolunk. Ez a vasúti szolgáltatás ugyanis - minden hibája ellenére - európai színvonalú, nyugodtan, akár egy országgyűlési képviselő is igénybe vehetné.
Azt is gyorsan szeretnénk világossá tenni: pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy polgármesterek, önkormányzati képviselők, országgyűlési képviselők sokszor sokat, sokfelé, előre tervezhetetlen módon közlekedve kell, hogy végezzék a munkájukat. Mégis azt gondoljuk, hogy minden heves vármegyei közszereplő tervezhetne olyan napokat, programokat, amelyekre, akár kifejezetten edukatív, klímavédelmi jelleggel vonattal megy. 
vasut1.jpg
Igen, azt gondoljuk, lenne annak ereje és súlya, ha az emberek azt látnák és hallanák, hogy választott polikusaiknak  sem derogál vonatra ülni: nem mellesleg nagyszerű népszerűségnövelő, a választópolgárokkal lefolytatható közvetlen beszélgetések révén pedig kitűnő tájékozódási lehetőség a mindennapokról a vonatozás a politikusoknak. 
Mégsem teszik - itthon Heves Vármegyében sem. 
Azért vagyunk ebben eléggé biztosak, mert blogunk készítői és aktivistái annyit közlekednek nap mint nap vármegyénk legfontosabb vasútvonalán, az Agria InteRégio-n, hogy már csak a nagy számok törvénye alapján lett volna arra precedens, hogy a rendszeresen vonatozó közszereplőkkel egyszer-egyszer, mi földi halandók is összefussunk😀.
Mint ahogy az üdítő és szimpatikus kivételként ható néhány - vélhetően rendszeresen - vonatozó heves vármegyei politikussal volt is szerencsénk találkozni. 
Többször láttuk például az  Agria Interregión Habis Lászlót, Eger volt polgármesterét, korábbi országgyűlési képviselőt, aki ma is aktív a helyi közéletben.
habis.jpg
Nem egyszer futottunk össze az Agria és a Mátra Interregión is Gyetvai Péterrel a Fidesz Kál-Kompolti elnökével, aki kérdésünkre azt is elárulta: Kompoltról gyöngyösi munkahelyére utazva rendszeresen a közösségi közlekedést veszi igénybe, és ha teheti, akkor mindig a vasutat. 
gyetvai_peter.jpg
Saját elmondása szerint még nyári családi nyaralását is vonattal szervezte Dr Pápai Ákos a Mi Hazánk Mozgalom egri polgármesterjelöltje, önkormányzati képviselő, pártja egri választókerületi elnöke, akitől megtudtuk: ha ügyvédi munkája, vagy más elfoglaltsága Budapestre szólítja és nem kell Pesten sokfelé mennie, amikor csak teheti a környezettudatos és stresszmentes vonatozást választja, amely alatt nem csak a gyönyörű hevesi tájakat csodálja, de gyakran bepótolja "elmaradt elolvasnivalóit" is. Pápai doktor azt is elárulta: szenvedélyesen szereti a gőzmozdonyokat és rajongója az egykor legendás magyar vasúti járműipar termékeinek. 
Dicséretes!
papai_akos.jpg
Talán azt sem mindenki tudja, hogy vármegyénk egyik népszerű politikusa, Hatvan polgármestere, Horváth Richárd a Vasutas Települések Szövetségének elnöke, amely szervezet sokat tesz például azért, hogy már a gyermekekben tudatosítsa a vasút fontosságát és tiszteletét. Többek között ő "járta ki", hogy végre megálljon Hatvanban az InterCity, amit a városban rengetegen kértek - sokáig sikertelenül - a MÁV vezetőitől. 
horvath_richard.jpg
Szintén találkoztunk már Eger és Budapest között, konkrétan Kál-Kápolna állomáson le és felszállni Blahó László kompolti önkormányzati képviselővel és Szalóki Péterrel, Kápolna alpolgármesterével is. 
blaho-laszlo-polgaror-2.jpg
Ők elmondták: mentek már ügyet intézni vonattal Budapestre, de hobbijukat, a focit is többször kötötték össze vonatozással, hiszen az Eger-Budapest InterRégió budapesti végállomásától, a Keleti Pályaudvartól pár perces séta a Puskás Ferenc Stadion, ahová vonattal érkezve a meccsekre, még egy-két sört is el lehet fogyasztani, miközben a magyaroknak szurkolnak. 
vasut_2.jpg
Az egyetlen Heves Vármegyei politikus, aki rendszeres (környezet)tudatos vasúti közlekedését politikai kommunikációja részévé is teszi - szerintünk nagyon helyesen - az Balla Péter a DK egri választókerületi elnöke, akitől a közösségi oldalán található, vonatozására vonatkozó indoklást idézzük: 
"A héten Budapesten voltam. Vonattal indultam, busszal érkeztem, metróztam. Csakúgy, mint bárki más. Sokan csinálják még így rajtam kívül.
A DK választókerületi elnökeként ez egy jelzés, hogy bizony a politikus is használhat tömegközlekedést. Ott találkozhat a szavazóival, beszélgethet velük, és nem bújik el a szolgálati Skoda elsötétített ablaka mögött. A politikusok eltávolodtak a választóiktól, pedig értük vannak, és nem magukért. Eger választott vezetői ugyanúgy felszállhatnak a helyi tömegközlekedésre. Nem halnak bele. Én továbbra is busszal meg vonattal fogok utazni, amikor csak tehetem, így óvom környezetünket. Akkor is, ha esetleg választott pozícióba is kerülök."
 
Miközben tényleg meggyőződésünk, hogy egy politikus számára igenis fontos és hasznos példamutatás a vonatozás, természetesen fenntartjuk a tévedés jogát: lehet, hogy vannak még - bármelyik politikai oldalon - környezettudatosságból, jófejségből vagy akár a magyar valóság megismerésének szándékával vonattal közlekedő heves vármegyei politikusok. Ha Önök, kedves olvasóink, tudnak ilyenről, kérjük írják meg nekünk a hevesivasutak@gmail.com email címre.
De természetesen legjobban annak örülnénk, ha a vonatozó hevesi politikusok maguk írnának nekünk, hogy velük (is) népszerűsíthessünk hevesben a vonatozást.
Amely a legkörnyezettudatosabb távolsági utazási forma, és higgyék el: tényleg sokkal kényelmesebb, stresszmentesebb, a mostani, kifejezetten szimpatikus, utasbarát bérletrendszer mellett pedig sokkal, de sokkal olcsóbb is az autózásnál.

Nyílt levél László Attilának, a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnökének

Folyamatosan és súlyosan sérülnek az Agria Interrégió vonatokon a jegyvizsgálók és az utasok emberi jogai
Tisztelt elnök úr!
Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy nem politikai aktivisták, hanem Heves Vármegyében élő, és a térséghez érzelmileg kötődő, vasútbarát magyar emberek vagyunk, akik a XXI. században nemzetstratégiai és környezetvédelmi szempontból is fontosnak tartják a minőségi vasúti közlekedést. Blogunkon ennek érdekében javaslatokat teszünk, kritizálunk, dicsérünk, figyelemmel kísérjük a hevesi vasút ügyét. 
Azt is szeretnénk világossá tenni, hogy tisztában vagyunk vele: a probléma amivel önhöz fordulunk, - egyelőre és látszólag - sokkal kevésbé súlyos, mint azok az esetek, amelyek az Önök mozgalmának praxisában nap mint nap előfordulnak.
Előrebocsájtjuk azt is: problémánkkal a dolgok rendje szerint nem Önnek, hanem a MÁV vezetőinek, ügyfélszolgálatának, a rendőrség vezetőinek kellene írnunk. 
Viszont mérhetetlenül elegünk lett az udvarias és professzionális mellébeszélésből, a sok sikert kívánó cinikus sablon válaszokból.
post_1.jpg
Ezért szeretnénk megosztani Önnel azt, hogy Heves Vármegye legfontosabb, a késések, eseti műszaki problémák, balesetek és fémlopások miatti zavarok ellenére legminőségibb vasúti szolgáltatása, a hét minden napján reggeltől estig, óránkénti ütemes menetrendben, korszerű, kényelmes motorvonatokkal szolgáltató Agria Interrégió járatokon, döntőrészt az agresszív, gyakran élve rohadó hajléktalanok, az ordibáló, fenyegetődző, bedrogozott bűnöző cigányok, és a diliházak bezárása után utcára került közveszélyes elmebetegek miatt folyamatosan és súlyosan sérülnek a vonaton dolgozó jegyvizsgálók és az utasok emberi jogai. 
Pontos statisztikákkal természetesen nem rendelkezünk, de Eger, Füzesabony, Kál-Kápolna  és Budapest között közlekedő szerzőink szinte reprezentatív adatai szerint gyakorlatilag nincsen járat, ahol  a menetrend szerint  1.54 perces Budapest-Eger út során, nem érne az említett három társadalmi csoport valamelyikének képviselője részéről súlyos verbális, de néha fizikai atrocitás is egy-egy utast vagy jegyvizsgálót, nemritkán hölgyeket. 
A "deviancia alapértelmezett változata" a jegy nélkül, koszosan, büdösen utazás, az agresszív hangos, kirívó, félelmet keltő viselkedés, hangos zenehallgatás. 
Második szintként említhetnénk az utasok zaklatását, kéregetést, sértegetést és a jegyvizsgáló verbális megalázását.
Harmadik szintenként  a fizikai agresszióval fenyegetést, a vonat rongálását, a vécék tönkretételét, kifosztását.
Végül a szintén nem ritka nyers fizikai erőszakot.
Azt tudnia kell, hogy az itt közlekedő korszerű, légkondicionált, wifi-vel, és magas szintű digitális utastájékoztatással ellátott Flirt, és emeletes KISS motorvonatok, amelyeket a magyar, és az Európai Unió adófizetőinek pénzén a magyar kormány beszerzett, gyakorlatilag néhány év alatt brutálisan leamortizálódnak. Ezeket - legelsősorban a vécéket - gyakorlatilag elpusztítják, akár alkalmanként tízmilliós nagyságrendű károkat okozva.
A vonatok mindegyike be van kamerázva, de a jegyvizsgálók elmondása szerint, feletteseik ennek ellenére nem védik őket: a velük szembeni agressziót, még ha dokumentálható is, "nem célszerű" jelenteni. Viszont, ha egy "jogtudatos" - vagy a jogtudatossága hiányát valamelyik erre szakosodott civilszervezet jogtudatossága segítségével kipótló - deviáns  panaszt tesz a jegyvizsgálók ellen, őket azonnal, akár bizonyítékok nélkül is meghurcolja a munkaadójuk. 
post_2.png
Tisztelt László Attila elnök úr!
Ahogy már jeleztük: tisztában vagyunk azzal, hogy az itt leírtaknál az országban - és több másik vasútvonalon - még sokkal súlyosabb problémák is folyamatosan jelen vannak.
 Mi azonban úgy gondoljuk, hogy itt jelenleg az a rémisztő folyamat zajlik a szemünk előtt, hogy egy kvázi európai minőségű műszaki, közlekedési szolgáltatás kezd lassan igénybevehetetlenül félelmetessé válni, csupán amiatt, hogy Magyarországon még bekamerázott helyeken sem tud az állam érvényt szerezni az erőszak monopóliumának, és - ha kell erőszakkal - megvédeni az erőszaktól a békésen (és környezettudatosan) vonattal közlekedő adófizető állampolgárait és állami munkavállalóit. 
A helyzet tehát az, hogy a deviáns hajléktalanok, a bűnöző cigányok és az utcára kicsapott elmebetegek lassan átveszik az uralmat, és a hatalmat egy olyan közlekedési szolgáltatás felett, amely műszaki szempontból megfelelne a minőségi elvárásoknak, és annak a szándéknak, hogy egyre többeket az közútról a zöld, kötöttpályás távolsági közlekedésre szoktasson. 
Ennek azonban egyre inkább közbiztonsági akadályai vannak az Agria Interrégió vonalon (is). 
Az Agria Interrégió vonaton rendszeresen utazó határozott fellépésű, küzdősportokban jártas sportoló barátaink többször elmondták, hogy gyakran kelnek a jegyvizsgálók és az utasok védelmére. 
Mindig sikerrel, legtöbbször ráadásul anélkül, hogy fizikai erejüket igénybe kellene venniük. 
Elmondásuk szerint az említett deviáns csoportok vonaton utazó képviselői, ha kellő erő tartalékot látnak, már a verbális fellépéstől is megijednek és rendszerint - mivel úgyis jegy nélkül utaznak - a következő megállónál távoznak a vonatról. Csakhogy az erőszak - akár a verbális is - jogállamban mégiscsak az állam monopóliuma lenne -  és egyúttal eszköze a tisztességes polgárai megvédésére, objektív és szubjektív biztonságérzetük szavatolására. 
Munkáját és küzdelmét nagyra becsülve, válaszát (javaslatait, véleményét) várva tisztelettel üdvözlik:
a hevesivasutak.blog.hu szerzői, olvasói

Úgy tűnik, szükség lesz egy kis "egészségügyi vonatozásra" néhány "határozott fellépésű utassal" az Agria InterRegió járatokon is

Azt még a fekete öves fanyalgóknak is el kell ismerni: az Agria InterRégio vasúti szolgáltatás Heves Vármegye legjobb, legfontosabb és legnépszerűbb vasúti terméke. A MÁV-Start minden hibája, baja, a rendszeres kisebb-nagyobb késések ellenére, egy olyan járat, amely valódi alternatívája lehet a vármegyén belül és Budapest úticél esetében is az autóközlekedésnek. 
Kora reggeltől késő estig, hétvégén is óránkénti ütemes menetrend, vadonatúj, korszerű Flirt és emeletes KISS vonatok. Olyan vasúti szolgáltatás, amely - ország bérlettel teljes áron havi tizenkilencezer forintért - minőségi mobilitást biztosít a térségünkben.
inter.jpg
Jó menetrend, szép vonatok, számos jó csatlakozás. Akkor mi lehet itt a probléma?
Egy példán keresztül elmesélem.
Szombat este, az 5 órakor Egerből induló Agria InterrRégió vonaton ülünk. Nincs tömeg, a zord, esős időben mindenki kényelemben, melegben minőségi módon töltheti az utazás idejét. 
Mindaddig, amíg Füzesabonynál fel nem szál két szakadt lumpen, akiknek sem jegyük, sem igazolványuk. A jegyvizsgáló, nem sokkal nyugdíj előtt álló, kedves, toleráns, rutinos vasutas, megpróbálja a helyzetet menteni: felajánlja azt az opciót, hogy vegyenek jegyet egy olyan állomástól, ahol nincsen jegypénztár, így pótdíj mentesen biztosít számukra valami értelmezhető jogalapot a vonaton tartózkodásukra.
Cinizmus, erőszakkal fenyegetés, ellenszegülés, balhé. 
img_8538.jpg
Két koszos lumpen rögtön tönkreteszi a XXI. századi minden kényelmével ellátott vonaton az utazás szépségét, komfortját és stresszmenteségét. Végül egy határozott fellépésű utas rövid úton meggyőzi a két koszos szarházit, hogy le kell szállni, így nem alakul ki a megállóban vita, késés, ám a helyükre rögtön felszáll egy nagy cigány család, ahol az "apuka" jól láthatóan bokszolónak készül. 
Üvöltözik, erőszakoskodik, kalimpál a levegőben. Jól érzékelhető: sok utasban félelmet kelt az erőszakos, boksz mozdulatokkal kalimpáló cigány, a jegyvizsgáló tehetetlen - és ő is fél. 
Az eset ismét  rögtön tönkreteszi a XXI. századi minden kényelemmel ellátott vonatán az utazás kényelmét, komfortját és stresszmenteségét.
Szerencsére a bokszbajnok cigány és családja egy megálló után leszáll, jegyük persze nem volt, de ezt senki  nem is merte volna számonkérni rajtuk. 
Távozásukkal ismét nyugalom szállja meg a zuhogó havas esőben, a sötétben kellemesen, csendesen száguldó kényelmes vonatot, mire kiderül: felszállt egy - vélhetően pszichiátriáról kiengedett - nagydarab eszelős őrült. Fel-alá rohangál az összenyitott fülkékben, torkaszakadtából üvölt, jegye nincs. A joviális jegyvizsgáló nem csak magát, de az utasokat is félti: senki nem tudja mire képes, ez a túlméretes szardarab, mi van nála, meddig kell elviselni az artikulálatlan üvöltözését. 
Végül - talán Máriabesnyőnél - leszállásra szólítja fel a jegyvizsgáló, de a nagyjából 130 kilós hibbant eszelősnek, esze ágában sincsen eleget tenni a közfeladatot ellátó személy, teljesen jogos felszólításának. Végül a már emlegetett "határozott utas" ismét ringbe száll: felszólítása és egy enyhe fizikai rásegítés elégnek bizonyul  a nagydarab közveszélyes őrült leszállításához, és ahhoz, hogy a vonat a vita miatti késés nélkül folytassa útját a Keleti Pályaudvarig. 
Ahol az utasok közül sokan hálálkodva szólítják meg a kétszer is intézkedő "határozott utast", mondván: "nem tudjuk mi történt volna, ha Ön nincs ott."
Amit tett, lehet, hogy életmentő volt: amúgy, a magyar jog szerint akár önbíráskodás is lehetett volna....
Minőségi vasúti szolgáltatás, ahol azonban az azt pénzért igénybevevők lényegében potenciális életveszélyben vannak. A vasúti személyzet tűrőképessége határán, miközben a törvények sokszor még mindig egy deviáns bajkeverő  alaknak kedveznek. 
Az eredmény: fiatalokat, nőket már nem fognak egyedül elengedni vonatozni, gyengébb fizikumúak pedig nem fognak merni vonatozni. 
agria_interregio.png
Holott ezeket a vonatokat az ő adóikbló, nekik üzemeltetik.
A Budapest-Eger, Agria InterRégió járatnál vannak sokkal veszélyesebb, közbiztonsági szempontból jelentősen rosszabb állapotban lévő vonatok. 
De ez nem ok arra, hogy ezt a rendkívül fontos, mondhatni vármegyénk legfontosabb vasúti szolgáltatását, átengedjük a vandáloknak, elmebetegeknek, élve rohadva bűzlő hajléktalanoknak, erőszakos, agresszív bűnözőknek - vagyis a biztos lepusztulásnak. 
Napközben, hétközben vannak járatok, ahol vasútőr, vasút polgárőr kíséri a jegyvizsgálót. Köszönet érte. 
Hétvégenként, esténként azonban magára van hagyva, jogilag és fizikailag is,utas és vasutas egyaránt. 
Ha más megoldás nincs, kénytelenek leszünk a Magyar Önvédelmi Mozgalom közbiztonság őrző "egészségügyi sétáihoz" hasonlóan, akár az ő segítségüket kérve, "egészségügyi vonatozásokat" szervezni, amelyek során a rajoskodó bokszoló cigány, a jegyvizsgálóval cinikuskodó agresszív lumpen, az élve rothadó és bűzlő, követelőző hajléktalan, a kastázó zsebtolvaj, nem megfárad nyugdíj közeli korú jegyvizsgálókkal, egyedül utazó, és jogosan rettegő hölgyekkel, hanem határozott fellépésű utasokkal találják majd szemben magukat. 
Úgy tűnik, kénytelen lesz a Heves Vármegyében élők józan, decens, törvénytisztelő fele döntésre vinni azt a kérdést: kié az Agria InterRégió vonat? Azé, aki használja és fizeti, vagy azé, aki beszennyezi és tönkreteszi?
Igaz, ez a kérdés lassan nem csak az Agria InterRégió vonatra, de egész hazánkra érvényes lesz.

Egy kis esti vasúti nosztalgia Kál-Kápolnán

Matuzsálemi korú sinjavító gép vár bevetésre a Kál-Kápolna-Kisterenye szárnyvonal kijáratánál. Mint megtudtuk Recskig, nyolc helyen végeznek javítási munkákat a pályán, ahová visszatért a kőszállítás. Reméljük egyszer a személyszállításba is életet lehelnek Magyarország egyik legszebb, számunkra legkedvesebb, tarnamenti szárnyvonalán.

kep.jpg

kep2.jpg

Pofátlan dohányzás a vasútállomásokon: várjuk a beígért legsúlyosabb munkajogi következményeket

Immáron több posztunkban foglalkoztunk azzal, hogy Heves Vármegye vasútállomásain (is) semmibe veszik a nemdohányzók jogait és egészségének védelmét. Mi több vasúti dolgozók együtt dohányoznak vonatra várakozókkal, így azok is súlyosan megsértik a vasút utasforgalom számára megnyitott területeink általános érvényű szigorú dohányzási tilalmat, akiknek annak betartatása lenne a feladata. Ráadásul több olyan visszajelzést is kaptunk Egerből, Füzesabonyból és Kál-Kápolnáról, hogy a dohányzást szóvá tevő utasnak egyszerre támadt neki a tilalmat megszegő vasúti dolgozó és utas, ami már tényleg maga a magyar abszurd a négyzeten. 

Korábbi posztunkat https://hevesivasutak.blog.hu/2023/10/02/kal-kapolna_pofatlansag_es_torvenytelenseg_kimaxolva_az_allomasfonoki_iroda_elott_a_dohanyozni_tilos és észrevételeinket elküldtük a MÁV ügyfelszolgálatához, ahonnan - nem gyors - de kedves és világos választ kaptunk.

pofatlansag_1.jpg

Kara Mária Terézia ügyfélszolgálati szakértő többek között úgy fogalmaz: "Amennyiben a dohányzási szabályszegést a MÁV Csoport munkavállalója követi el, úgy annak bizonyítottság esetén a legsúlyosabb munkajogi következménnyel kell számolnia."

Egyúttal arról is tájékoztat, hogy: "Bejelentését természetesen az érintett szervezeti egység részére továbbítottuk kivizsgálás, és a szükséges intézkedések megtételére. Biztosítjuk, hogy mindent megteszünk a hasonló nehézségek előfordulásának megakadályozására.

Természetesen ezúton is hangsúlyozzuk: vasútbarát, és a vasút fejlesztését, megbecsültségének növelését előmozdítani hivatott blogunknak nem vasúti dolgozók megbüntetése a célja, de azt meg kell jegyeznünk: önkénteseink tájékoztatása szerint, sem Kál-Kápolnán, sem Füzesabonyban, sem pedig Egerben - de Hatvanban se - változott bejelentésünk óta semmi: vasúti dolgozók és utasok gátlástalanul - és törvénytelenül - együtt veszik semmibe a jogszabályokat, a nemdohányzók jogait és biztosítanak mindenkit afelől, hogy továbbra is egy következetes következmények nélküli ország vagyunk. 

Alább a teljes válaszlevél, amit a MÁV-tól kaptunk: 

Észrevétele kapcsán tájékoztatjuk, hogy a dohányzási szabályok betartását a MÁV Csoport vezetősége kiemelten kezeli. A szolgálati vezetők területi ellenőrzéseik alkalmával erre fokozott figyelmet fordítanak. Amennyiben a dohányzási szabályszegést a MÁV Csoport munkavállalója követi el, úgy annak bizonyítottság esetén a legsúlyosabb munkajogi következménnyel kell számolnia.

A nem vasúti alkalmazottak esetében a vasútőrök munkaköri kötelessége, hogy amennyiben az utasforgalomra megnyitott állomási területen dohányzást észlelnek, felhívják a figyelmet a dohányzási szabályok betartására, a dohányzás azonnali beszüntetésére. Állomási tiltott dohányzás esetén szankciót az ÁNTSZ, a vonat fedélzetén a jegyvizsgáló alkalmazhat.

Bejelentését természetesen az érintett szervezeti egység részére továbbítottuk kivizsgálás, és a szükséges intézkedések megtételére. Biztosítjuk, hogy mindent megteszünk a hasonló nehézségek előfordulásának megakadályozására.

A tapasztalt kényelmetlenségekért Társaságunk nevében szeretnénk szíves elnézését kérni. Megkeresését köszönve, ügyfélszolgálatunk a jövőben is áll szíves rendelkezésére.

 

Üdvözlettel:

Karai Mária Terézia

ügyfélszolgálati szakértő

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

Ügyfélszolgálat

 

Postacím:             H - 1426 Budapest, Pf.: 56.

Székhely:              H - 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.

MÁVDIREKT:    +36 (1) 3 49 49 49; +36 (20/30/70) 499 49 99

E-mail:                 eszrevetel@mav-start.hu

Web:                    www.mavcsoport.hu 

Hatvan állomás: dicső múlt, méltatlan jelen, bizonytalan jövő

"Van egy rossz szokásunk, az egymást követő vasúti fejlesztések során átugorjuk a bonyolultabb, nagyobb állomásokat, azok kimaradnak." 

Szilágyi Tibornak, a MÁV fejlesztési és beruházási főigazgatójának, a MÁV Szabadjelzés című konferencián elhangzott minden szavával csak mélységesen egyetérteni tudunk. 

Mindennek a "rossz szokásnak" pedig az egyik leglátványosabb következménye a hatvani vasútállomás méltatlan, felháborító és katasztrofális állapota. 

Dicső múlt, méltatlan jelen és bizonytalan jövő.

hatvan2.jpg

Talán így foglalhatnánk össze Heves Vármegye, és a térség egyik legfontosabb vasúti csomópontjának helyzetét. 

  1. március 31-én nyílt meg a Pest-Hatvan vonal, de már ugyanezen év  május 19-én megindult a közlekedés a Hatvan-Salgótarján szakaszon. 1873-ban pedig a Hatvan-Szolnok vasúti közlekedés indul meg, amellyel Hatvan végérvényesen egy kulcsfontosságú vasúti központtá, logisztikai bázissá alakult. 

Mára Budapest kötöttpályás agglomerációjának keleti végpontja, fontos teherszállítási várakozó, rakodó és fordítótengely. Nem mellesleg, az V. számú korridor,  a Balti tengert az Adriai tengerrel összekötő Transzeurópai vasúti hálózat mentén fekvő fontos magyar vasútállomás. Állapota ehhez képest olyan, mint egy bezárás előtt álló mellékvonali megállóhely romos épületének sokszorosára felnagyított mása. 

A Hatvani vasútállomás a hazai közlekedéspolitika szégyene, súlyos megsértése mindannak, amit a politikusok a vasút fontosságáról papolnak.

hatvan1.jpg

Ahogy az említett vasúti konferencián Szilágyi fejlesztési és beruházási főigazgató úr mondta, ennek a "rossz szokásnak", hogy a vasúti fejlesztések során a "bonyolultabb, nagyobb állomások kimaradnak", pont ennek lett ártatlan áldozata Hatvan vasútállomása. A 80-as fővonal nemrégiben lezárult, felemásra sikeredett, de Budapest és Hatvan között kétséget kizáróan jelentős minőségi javulást hozó felújítás során maradt ki a fejlesztés eddigi végpontja, Hatvan. Ráadásul okkal tartunk attól, hogy ha egyszer végre folytatódik a pályafelújítás Füzesabonyig, akkor bizony ismét simán "átugorják" majd a Magyarország tíz legfontosabb vasútállomása között lévő hatvanit. 

A hatvani vasútállomás jelenlegi formájában és állapotában nem XXI. századi, de XX. századi normáknak sem felel meg. Hiszen az 1986-87 közötti utolsó pálya és peron rekonstrukció eredményei mára lényegében tönkrementek: egy rendezetlen építési terület, egy korhadó, porladó, esőben beázó romos épület benyomását kelti a szocreál építészet egyik különleges emléke, amelynek adottságai (mérete, beosztása) tökéletesen megfelelne egy XXI. századi minőségi szolgáltatásokat nyújtó vasútállomás megteremtéséhez.

eu_vasuti_folyosok.jpg

Hatvan Vasútállomás esetében Heves Vármegye egyik vasúti ékkövéről van szó, amely hivatásforgalmi, turisztikai, csomóponti, intermodális csatlakozási szempontból is  "logisztikai főnyereménye",  csiszolatlan gyémántja lehetne a régiónak. Amikor - néhány évvel ezelőtt - végleg világossá vált, hogy a 80-as fővonal felújításának Hatvanig tartó első üteme véget ér egy méterrel a hatvani vasútállomás bejárata előtt, bizonyossá vált, hogy a "magára hagyott", "elárult és elárvult" állomás amortizálódása felgyorsul. 

Mára egyfajta vészjósló mementóként jelezve, hogy óriási, alapvető bajok vannak Magyarországon - a közlekedéspolitikában is. 

Kál-Kápolna: Pofátlanság és törvénytelenség kimaxolva: az állomásfőnöki iroda előtt, a dohányozni tilos tábla alatt füstölnek a vasúti tisztviselők, akik kifejezetten arrogánsak a dohányzás miatt reklamáló utasokkal

Nemrégiben egy posztunkban már foglalkozunk azzal, hogy a nemdohányzók védelmét és a hatályos törvényeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyó módon, a vasútállomásokon, vasúti megállóhelyeken és a vasútüzem területén, ahol egyértelműen és szigorúan tilos a dohányzás, utasok és vasutasok együtt "rontják a levegőt" és mások egészségét cigarettázással. 

https://hevesivasutak.blog.hu/2023/09/15/vasutasok_es_utasok_egyutt_veszik_semmibe_a_nemdohanyzok_jogait

 Posztunkhoz akkor - tudatosan - egy nem heves vármegyei helyszínen készült képet közöltünk, ahol utas, vasutas önfeledten és törvénytelenül pöfékel, miközben mások ettől fuldokolnak. Célunk ugyanis nem a leleplezés, hanem a figyelemfelhívás volt.

img_8383.jpg

Egy olvasónk azonban jelezte: Kál-Kápolna és Eger állomásokon nem elég, hogy utasok, vasútőrök, és vasutasok közösen szegik meg a törvényt és veszik semmibe a nemdohányzók jogait, de aki ezt szóvá meri tenni, azzal kifejezetten arrogánsan, agresszíven lépnek fel. 

Nos, akkor a téma újra kicsit másképp: a napokban Kál-Kápolna állomáson készült fotót, amelyen jól látható, hogy az állomásfőnöki iroda nyitott ajtaja előtti padon vasúti dolgozók dohányoznak önfeledten, nem csak közzétesszük, de el is juttatjuk az illetékes hatóságoknak. Ha pedig nem változik a helyzet, ugyanezt tesszük az Eger állomáson készült felvételekkel is. Ahogy mondani szokták: ha nem megy szépen, majd megy csúnyán. 

Tiszteljük és becsüljük a vasúti dolgozókat, de elvárjuk tőlük, hogy ne csak betartassák, hanem be is tartsák a törvényeket. Ha nem teszik, portálunk addig foglalkozik az üggyel és közöl leleplező fotókat, amíg helyre nem áll az a törvényes állapot, ahol a jegyvásárló utas nem fuldoklik a nikotintól és kátránytól - legalább az olyan helyeken - ahol dohányozni szigorúan tilos.

süti beállítások módosítása